AZ ÚR MISZTÉRIUMAINAK ZSOLOZSMÁJA
AZ ÚR MISZTÉRIUMAINAK ZSOLOZSMÁJA
(OFFICIUM PASSIONIS DOMINI, MZs)
Ferenc egészen sajátos zsolozsma-összeállítása ez. Mivel nemcsak Krisztus Passiójáról szól, hanem az üdvösség egész művérÅl, ezért a fenti magyar cím a francia fordítást követve helyénvalóbbnak tűnik.
BEVEZETÉS
Szent Ferenc az Úr misztériumának zsolozsmáját nagycsütörtök kompletóriumával kezdi, mivel a mi Urunk, Jézus Krisztust azon éjszaka árulták el, fogták meg.
Jézusra tekint és a Szentírás-, azaz Isten igéjének segítségével mintegy vele azonosulva belép nagycsütörtök kegyelmi idejébe – amely Jézus számára a „nagy szenvedés elÅszobája” volt.
I. rész:- a nagyheti Szent Háromnapra és az évközi hétköznapokra
I. Zsoltár: KOMPLETÓRIUMRA
1 Isten, feltártam elÅtted életemet, *
Szemed elé helyezted könnyeimet[1].
Zs. 56,8b-9
„Feljegyezted, Uram, szenvedésem útját, összegyűjtötted tömlÅidben könnyeimet”
Isten személyes és érzÅ Isten. Az Å jelenlétében, kegyelmi kísérésében nyer értelmet életünk minden eseménye,- még a fájdalmas történések is, - vagy leginkább azok. Ezt mutatja Jézus példája, erre tanít szent Ferenc.
----------------
2 Minden ellenségem gonoszat forralt ellenem, *
és tanácsba gyűltek össze.
„Mind, akik gyűlölnek, együtt suttognak ellenem, ártó gondolatokat forgatnak fejükben.”
Mk 14,1
„Két nappal azután volt a húsvéti vacsora és a kovásztalan kenyerek ünnepe. A fÅpapok és az írástudók azon tanakodtak, miképpen fogják el Åt csellel, és hogyan öljék meg.”
Szent Ferenc elmélkedÅ lelkében szépen sorakoznak a szentírási részek, amelyek megrajzolják azt a fizikai és lelki szituációt, amely Jézus elfogásához vezetett.
----------------
3 Rosszal fizettek nekem a jóért, *
és gyűlölettel szeretetemért.
„A jót rosszal viszonozzák, szeretetem gyűlölettel.”
----------------------------------------
4 Ahelyett, hogy szeretnének, rágalmaztak, *
én pedig imádkoztam.
„Szeretetem jutalmául váddal illetnek, én azonban imádkozom.”A váddal illetnek helyett, az áll, hogy rágalmaznak. Ugyanis az Igazara, csak rágalmat lehet ráfogni, az egyszerű vád, túl enyhén hangzana. Szent Ferenc nem csak egyszerűen átveszi a szentírási szöveget, hanem alkalmazza is,- magyarázza.
------------------------------------------------------------------
5 Szent Atyám, ég és föld királya,
ne távozz el tÅlem,*
mert közel a gyötrelem, és nincs aki megsegítsen.
Jn 17,11
„Én nem maradok tovább a világban, de Åk a világban maradnak, én meg visszatérek hozzád.”
„Ne maradj távol szükségemben, légy közel, mert sehol sincs segítség! „
Közel már Jézus távozásának az ideje, az Atyához fohászkodik, mert egyedül Å segíthet.
Szent Ferencet a földi atya hiánya, még inkább a Mennyei atya irányába löki.
2 Cel,12
"Most hát igazán mondhatom Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, és nem mondom többé atyámnak Bernardone Pétert, akinek ím ezennel nemcsak pénzét adom vissza, hanem összes ruhadarabjaimat is. Mezítelenül megyek az Úr elé."
----------------------
6 Ellenségeim meghátrálnak,
bármelyik nap hívtalak segítségül,*
tudtam, hogy valóban Istenem vagy nékem.
Zs 56,10
„Ellenségeim visszarettennek, amikor téged szólítalak. Tudom, hogy Isten valóban velem van.” Határtalan bizalom kifejezése: tudtam, hogy valóban Istenem vagy nékem.
--------------------------------
7 Barátaim és ismerÅseim közelítettek és megálltak, *
és ismerÅseim távolabb álltak.
Zsolt 38,12
„Barátaim, rokonaim elfordulnak nyomorúságomtól, s akik közel voltak, távol maradnak.”
Jézus magára maradt az Olajfák hegyén.
Mk.14, 40”Visszatérve újra alva találta Åket, mivel szemük igen elnehezedett.”
Szent Ferenc is átélte azt, hogy rokonai, ismerÅsei habár fizikailag közel voltak, mégis nagyon távol kerültek tÅle.
1 Cel 10
„Mialatt a fölséges Isten szolgája a mondott helyen idÅzött, atyja szorgos kém módjára minden helyet átkutatott, hogy megtudja, mi is történt voltaképpen fiával. Mikor végre megtudta, hol és milyen körülmények közt él, szíve mély fájdalommal telt el. Egészen megzavarta Åt e nem várt fordulat. Maga köré gyűjtött barátaival és szomszédaival menten odasietett tehát, ahol Isten szolgája tartózkodott. Å azonban, mivel még új harcosa volt Krisztusnak, az üldözÅk közeledésére és fenyegetÅ lármájuk hallatára, hogy kitérjen haragjuk elÅl, egy gondosan leplezett gödörben vonta meg magát, melyet maga ásott erre a célra.”
----------------------------------------------------
8 távol tartottad tÅlem ismerÅseimet, *
utálatossá lettem, elárultattam és nincs menekvésem.
Zsolt 88,9
„Barátaimat távol tartod tÅlem, borzalommá tettél a szemükben. Fogoly vagyok, nem szabadulhatok”
„Az áruló így adott jelt: "Akit megcsókolok, Å az. Fogjátok el és vezessétek el biztos Årizet alatt!" 45Odaérve rögtön Jézushoz lépett: "Mester!" - szólt és megcsókolta. 46Erre rátették kezüket és elfogták.”
-------------------
9 Szent Atyám, ne vond meg tÅlem segítségedet, *
Istenem, tekints reám, segíts meg engem.
Jn 17,11
11Én nem maradok tovább a világban, de Åk a világban maradnak, én meg visszatérek hozzád. Szent Atyám, tartsd meg Åket a nevedben, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi.
Péter hátrafordult, s látta, hogy az a tanítvány, akit Jézus kedvelt, s aki a vacsorán a keblére hajolt és megkérdezte tÅle: "Uram, ki árul el?" - az követi.
------------
10 Jöjj segítségemre, Uram, *
Szabadító Istenem.
Zs 38,23
„Siess segítségemre, Uram, üdvösségem!”
Határtalan bizalom kifejezése, mint általában a zsoltárok világában.
Szent Ferenc számára Krisztus nyilvánvalóan a Szabaditó, a Megváltó
DicsÅség az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek,
Miképpen kezdetben, most és mindörökké, amen.
Mint a zsoltárok imádkozásánál, itt is a Szent Háromság dicsÅítésével fejezÅdik be.
Antifóna:
1 Szentséges szűz Mária,
nincsen másod a földön az asszonyok között,
2 te a magasságbeli Királynak,
a mennyei Atyának leánya és szolgálója,
a mi szentséges Urunknak, Jézus Krisztusnak anyja,
a Szentlélek jegyese, imádkozzál érettünk
Szent Mihály fÅangyallal
és az egek minden erÅivel és összes szentjével
a te szentséges, szerelmes Fiadnál,
a mi Urunknál és Mesterünknél.
DicsÅség az Atyánk. Miképpen.
[MegjegyzendÅ, hogy ez az antifóna vonatkozik minden imaórára, ez szolgál antifónául, kapitulumul, himnuszul, párversül és könyörgésül, mégpedig a Matutinumban és a többi imaórában egyaránt. Azokon semmi mást nem mondott, mint ezt az antifónát a megfelelÅ zsoltárokkal. A zsolozsma befejezéseként ezt szokta imádkozni Ferenc:]
Áldjuk az Urat, az élÅ és igaz Istent,
mondjunk neki mindenkoron dicséretet, dicsÅséget, tiszteletet, áldást és minden jót. Amen, amen. Úgy legyen, úgy legyen.
[1] 1: 55,8b-9, 2: R 40,8a, vö. G 70,10c, 3: vö. 108,5 4: vö. 108,4 5: Jn 17,11; R 21,12 6: 55,10 vö R 7: 37,12 R 8: 87,9 vö R 9: Jn 17,11 21,20 10: 37,23
A Szent Klarahoz irt vegakarat
A SZENT KLÁRÁHOZ ÍRT VÉGAKARAT
(ULTIMA VOLUNTAS S.
CLARAE SCRIPTA)
| (1) Én, kicsiny Ferenc testvér, követni akarom a mi magasságbeli, fölséges Urunknak, Jézus Krisztusnak és az Å szentséges Anyjának életét és szegénységét, s ebben a szándékomban végig ki akarok tartani.
(2) És kérlek benneteket, úrnÅimet, s ezt tanácsolom nektek, hogy mindig ebben a szentséges életmódban és szegénységben éljetek. (3) És nagyon vigyázzatok, nehogy valakinek a szavára vagy tanácsára valaha is eltérjetek tÅle. | Hivatalos formulát követ: ego Franciscus, mint pl. fogadalom tételkor. Ferenci vonások: Ferenc testvér, de hozzáteszi, hogy kicsiny, hogy ne tűnjön annyira egyháziasnak. Követni akarom… Már iratában is említi, hogy a Szűzanya szegény volt. ÚrnÅknek nevezi a nÅvéreket. Lelkükre köti, hogy tartsanak ki a szegénységben, semmiféle más regula hatása alá ne kerüljenek.
Nem egy szűkkeblű félelem, féltés, hanem annak a védése, amit az Úr adott. |
A SZENT KLARANAK ADOTT ELETFORMA
TöREDÉKEK SZENT KLÁRA REGULÁJÁBÓL, (KlReg)
1893-ban, Szent Klára holttestének exhumálásakor ruhába göngyölve megtalálták reguláját a pápai bullával, amelyben IV. Ince 1253. augusztus 9-én jóváhagyta azt. Ennek 8. fejezete tartalmazza az alábbi két töredéket, amelyet Ferenc irt.
A SZENT KLÁRÁNAK ADOTT ÉLETFORMA
(FORMA VIVENDI S. CLARAE DATA)
| (1) Mivel a szent evangélium szerinti tökéletes élet választásával isteni sugallatra a magasságbeli, fölséges király, a mennyei Atya leányaivá és szolgálóivá lettetek és eljegyeztétek magatokat a Szentlélekkel,
(2) akarom, s ezennel a magam és testvéreim nevében ígérem is, hogy éppoly szeretettel fogok rólatok gondoskodni és éppoly odaadással törÅdök veletek, mint Åvelük. | A szent Ferencre jellemzÅ elemek: A szent evangélium megtartására vállalkoztak. Isteni sugallatra (Divina inspiratio, ez mindenhol elÅfordul ahol az életformáról beszél Rnb. 2,1 Magasságbeli, fölséges király, a mennyei Atya. Eljegyeztétek magatokat a Szentlélekkel. Állítják, hogy a Szűzanya jelzÅi közül, hogy a Szentlélek jegyese, szent Ferenc hozta be az Egyházba. Ugyanezt elmondja a szegény ÚrnÅkrÅl is (Clarisszák). Nem Krisztus jegyeseinek nevezi, hanem a sugalmazással-, az inspirációval hozza kapcsolatba. Szentháromsági vonatkozás: Jézus követésére vállalkoztak, a menyei Atya leányai, és a Szentlélek jegyesei. Kötelezettséget ró magára és követÅire, a klarisszákra vonatkozóan. Arról nem tudhatott, hogy mára 400 reguláris ferences nÅi rend alakul. |
Zaradek - Vegrendelet
Záradék
Szent Ferenc Végrendelete
(35) És a miniszter generálisnak, valamint az összes többi miniszternek vagyis Årnek az engedelmesség nevében szigorúan tilos bármit is hozzáadni ezekhez az igékhez, vagy azokból valamit elvenni.
(36) És kötelesek a regula mellett ezt az írást is mindig magukkal hordani. (37) És minden káptalanon, melyet tartanak, a regula után ezeket a szavakat is olvassák fel.
(38) És a szent engedelmesség nevében szigorúan megtiltom összes testvéremnek, klerikusoknak és laikusoknak egyaránt, hogy akár a regulához, akár ezekez a szavakhoz magyarázatokat fűzzenek és mondják: Ezt így kell érteni.
(39) Hanem amint az Úr megadta nekem, hogy egyszerűen és világosan elmondjam és papírra vessem a regulát és ezeket a szavakat, úgy nektek is egyszerűen és magyarázat nélkül kell értelmeznetek és szent közreműködéssel mindvégig megtartanotok azokat.
(40) És, ha valaki megtartja ezeket, a mennyben teljék be a Magasságbeli Atya áldásával, a földön pedig teljék be az Å szeretett Fiának áldásával, a Vigasztaló Szentlélekkel, az ég minden erejével és az összes szentekkel. (41) És én, kicsiny Ferenc testvér, a ti szolgátok, amennyire kitelik tÅlem, kívül-belül megerÅsítem ezt a szentségesáldást.
---------------------------------------------------------------------------------------------------------
Szentírási háttere van, nem szabad semmit hozzáadni, a Jelenések könyvébÅl kölcsönzi ezt a hivatalos záradékot. Å közölte az akaratát, amelyet nem szabad meghamisítani.
Most is ezzel kezdÅdik a pünkösdi nagykáptalan, hogy ünnepélyesen behozzák a regulát, és a végrendeletet.
Nem szokott az engedelmességre hivatkozni, itt mégis használja hangsúlyozottan. Semmit nem veszíthet az érvényébÅl és kötelezÅ jellegébÅl.
Semmi engedményt nem lehet tenni az önzésnek, semmiféle kimagyarázása az odaadásnak.
Áldottak, akik ezt megtartják és követik, részesülnek a Szentháromság áldásában
Å maga is megtetézi és áldásáról biztosítja azokat, akik mindezt megtartják.
Befejezes - Vegrendelet
Befejezés
Szent ferenc Végrendelete
(34) És ne mondják a testvérek: ez új regula, mert ez csak emlékeztetés, intés, buzdítás és végrendelkezés akar lenni, melyet én, a kicsiny Ferenc testvér, azért hagyok rátok, áldott testvéreimre, hogy a regulát, melyet az Úrnak megígértünk, a katolikus hitnek megfelelÅbben tudjuk megtartani.
-----------------------------------------------------------------
Å maga határozza meg ennek az írásnak a műfaját és célját:
emlékeztetés (recordatio = szívben újra felidézni),
intés (admonitio= az Åskereszténység óta egy fajta írás- és beszéd mód, a megkereszteltek oktatása, hogy kitartsanak abban, amit vállaltak),
buzdítás (exhortatio= lelkesíteni akar, hogy újra vállaljuk, amit korábban megigértünk),
végrendelkezés (meum testamentum= az én végrendeletem), abból a célból, hogy jobban meg lehessen tartani a regulát.
Tehát a regula elmélyítése, nem új regula, mert az már készen van.
Áldott testvéreknek nevezi (benedictus, carissimi), ez szent Ferenc saját kifejezése
Engedelmesseg
Szent Ferenc Végrendelete
Az engedelmesség
(27) És feltétlenül engedelmes akarok lenni a testvéri közösség miniszter generálisának, és annak a gvárdiánnak, akit Å jónak látott mellém rendelni. (28) Fogolyként akarok az Å kezei közt lenni, s az Å engedélye és akarata ellenére egy lépést sem kívánok tenni, sem mást cselekedni. Mert uram Å nekem. (29) És bár egyszerű, beteges ember vagyok, mégis kívánom, hogy állandóan mellettem legyen egy klerikus, hogy a regula elÅírása szerint együtt végezze velem a zsolozsmát. (30) A többi testvér is hasonló módon tartozik engedelmeskedni gvárdiánjának és végezni a zsolozsmát úgy, ahogyan a regula elÅírja. (31) És ha akadnának közöttük olyanok, akik nem a regula elÅ-írásainak megfelelÅen végzik a zsolozsmát, vagy abba újításokat akarnának belevinni, vagy pedig nem katolikus módon élnek, az ilyeneket minden testvér az engedelmesség erejénél fogva köteles, bárhol is találja Åket, a legközelebbi År elé vinni. (32) És az År az engedelmesség erejénél fogva köteles éjjel-nappal erÅsen Åriztetni a foglyot, hogy ki ne szabadulhasson kezébÅl, míg csak át nem adja a miniszter provinciálisnak. (33) És a miniszter provinciális szintén az engedelmesség erejénél fogva köteles Åt megfelelÅ testvérekkel éjjel-nappal fogolyként Åriztetni és az ostiai úr elé vinni, aki ura, védÅje és fenyítÅje az egész testvéri közösségnek.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Az engedelmesség témája (a 33. versig egy inkluziós szerkezet): Olyan életformára vállalkozik, amely a fogolyhoz hasonlít. Látja, hogy a testvéri közösség összetartó ereje ez a fajta engedelmesség. Innen is látszik, hogy szent Ferencnél nem a fizikai szegénység, hanem a lelki szegénység-, a teljes odaadás a jellemzÅ.
A zsolozsma, természetébÅl kifolyólag közösségi ima, az Egyházra tartozik, tehát közösségre. Ezért (is) akarja, hogy mindig legyen valaki mellette.
Az egyház elÅírásai szerint kell az Istentiszteletet, a zsolozsmát végezni. Kifejezetten hivatkozik a regulára.
Ahogyan egy közösség imádkozik, az a közösség tükörképe. Lelkileg és technikailag is fel kell nÅni a zsolozsmához.
Az újítás itt azt jelenti, hogy eretnek. Lex orandi – lex credendi. Az ima mutatja-, jelzi a hitet.
Aki nem az egyház akarata szerint végezné az imát, vagy nem katolikus módon élne, és nem engedelmeskedik, azt a legközelebbi År elé kell vinni (még nem volt teljesen kialakult jogilag a házfÅnök, provinciális).
Itt szó szerinti fogolyról van szó, mert klerikus-, szerzetes felett világi bíróság a középkorban nem ítélkezhetett.
A provinciális a bíboros protektor elé kell, hogy vigye az engedetlen testvért. (a bíboros protektort mára már eltörölték)
A 33. verssel zárja ezt a részt, utána az egész irat befejezÅ része következik.
Szegenyseg, Vegrendelet
Szent Ferenc Végrendelete
Szegénység
(24) Vigyázzanak a testvérek, hogy templomokat, szegényes hajlékokat és minden épületet, melyet számukra emelnek, csak abban az esetben fogadjanak el, ha azok illenek a szent szegénységhez, melyet a regulában megígértünk. És mindig csak, mint jövevények és zarándokok, vendég módjára lakjunk bennük[1]. (25) Az engedelmesség nevében szigorúan megtiltom minden testvéremnek, hogy akár személyesen, akár mások közvetítésével kiváltságlevelet merészeljenek kérni a római kúriától templom vagy valamilyen hely részére, prédikáció ürügyén, vagy éppen testi üldöztetés esetén, bárhol is tartózkodnak. (26) És ha valahol nem fogadják be Åket, menjenek más vidékre, hogy ott Isten áldásával bűnbánatot tartsanak. [1]vö. 1Pét 2,11
---------------------------------------------------------------------------
Folytatja a szegénység témáját, amit az Úr különösképpen is életformául adott neki. Lakásokat,- templomokat elfogadhatnak. Most már vége a „nomád” életnek. Azonban ezek az épületek feleljenek meg a szegénység követelményének. Jövevény-, vendég módjára lakjanak benne a testvérek. Megtiltja a kiváltságos levelek szerzését, és kizárja a meggazdagodás mindenféle lehetÅségét: se templom, se hely részére ilyet ne kérjenek. A kiváltság levél birtoklásra, valamilyen engedményre, vagy a szegénység alóli felmentésre szólhat. Ezeket az engedelmesség nevében szigorúan tiltja. Ennek ellenére a történelem folyamán sokféle kiváltságlevelet kapott a rend a római kúriától. Amelyek igazából mára nincsenek érvényben,- és visszaélés lenne ezekre hivatkozni. (Pl. mivel missziós rend vagyunk meg volt engedve, hogy ministráns nélkül misézzünk. Ha rendszeresen tennénk visszaélésnek számit.) Nincs kiváltságos levél, hogy valamely hely örökre a rendet illetné meg. Üldözés esetén menjenek más helyre, és tartsanak bűnbánatot, Isten áldásával. Ne munkához, helyhez, kiváltsághoz való ragaszkodás jellemezze a testvéreket, hanem az Isten áldásával végzett bűnbánat vezesse Åket. Ez meghatározza a rend profilját: bűnbánó.
A munka
Szent Ferenc Végrendelete
(20) És én két kezemmel dolgoztam és akarok tovább dolgozni. És határozottan kívánom, hogy a többi testvér is dolgozzon, ahogy a tisztesség megkívánja.
| (20) És én két kezemmel dolgoztam és akarok tovább dolgozni. És határozottan kívánom, hogy a többi testvér is dolgozzon, ahogy a tisztesség megkívánja.
(21) Akik nem tudnak dolgozni, tanuljanak meg; nem kapzsiságból, nem a munkabér megszerzéséért, hanem a példaadás kedvéért és a henyélés elkerülése végett.
(22) És ha munkánkért nem adnák meg a bért, akkor járuljunk az Úr asztalához, vagyis ajtóról-ajtóra járva kéregessünk alamizsnát. (23) Az Úr nyilatkoztatta ki nekem, hogy ezt a köszöntést használjuk: Az Úr adjon neked békességet!
| Egy egész szakaszt szentel a munkának (kétkezi). A megélhetés rendes formája a munka: ahogy a tisztesség megkívánja. A középkorban a munka (labor) egyenlÅ volt a kétkezivel. A szellemi munkát szórakozásnak tartották. A gazdag ember rabszolgájának volt lehetÅsége a tanulásra, és ez kiváltságot jelentett. Å volt a tanító (paedagogos,) aki a gazdag gyerekeket tanította. Ma már a szellemi munka is kemény munka lehet, de a kétkezi munka szimbólum jellege megmarad. Nem lehetünk urak, akik semmiféle kétkezi munkát nem végzünk.
Határozott parancsként szerepel, hogy aki nem tud dolgozni tanulja meg. Tévedés azt állítani, hogy szent Ferenc a tanulás ellen volt. A szerzetes azt a munkát amire rendelik kell, hogy tudja,- megtanulja. Elválasztja a munkabért a munkától. Nem az a téma, hogy a munka adó ne fizesse meg a munkát,-sÅt. Hanem, hogy a ferencesnek nem a bérért kell dolgoznia, nem mohóságból, hanem a példa miatt. Ez a munka missziós-, pasztorális jelentÅsége. A másik, hogy elkerülje a tétlenséget. A koldulást a megélhetés rendkívüli formájának tartja. Csak ha a munkánk után nem adnák meg folyamodjunk az Úr asztalához: mensa domini.
Mivel arról beszél, hogy ajtóról-ajtóra járva alamizsnát kéregessenek, eszébe jut a köszöntés. EbbÅl van a pax et bonum. Máshol pace et bene: béke és áldás, jóság. Az evangéliumból vett köszöntés. Fontos újra, hogy az Úr mond valamit (kinyilatkoztat). Új, fontos mozzanat. A testvérek a béke hirdetÅi és művelÅi legyenek, a társadalomban: ajtóról, ajtóra járva.
|
letforma
Szent Ferenc Végrendelete IV. (14) És miután testvéreket adott mellém az Úr, senki sem mutatta meg nekem, mit kell tennem, hanem ezt ő, a Magasságbeli nyilatkoztatta ki nekem, hogy a szent Evangélium szerint kell élnem.
(15) És kevés és egyszerű szóval írásba foglaltattam ezt, a pápa úr pedig megerősítette számomra.
(16) És akik jöttek, hogy elfogadják ezt az életmódot, mindazt, amijük csak volt[1], a szegényeknek adták. És beérték kívül-belül foltozott habitussal, övvel és alsóruhával. (17) És nem akartunk többet birtokolni.
(18) Mi klerikusok, a többi klerikushoz hasonlóan mondtuk a zsolozsmát, a laikusok pedig a Miatyánkot mondták. És igen-igen szívesen időztünk a templomokban.
(19) Tanulatlan emberek voltunk, és mindenkinek alárendeltjei. |
Abból lehet látni, hogy új szakasz következik, hogy ismét ara hivatkozik, hogy az Úr adott: testvéreket. Mindig az Úr cselekedett az életében. Isten kezdeményezésének tartja. Ő nem nyilatkozik semmilyen rendalapító programról. Kegyelemnek tartja életének ezt a mozzanatát is, mint azt is, hogy sugallatként kapta, hogy miként kell élnie. A korabeli Egyház nem tudta megmondani neki, hogy mit tegyen: Isten nyilatkoztatta ki. Az ő és testvérei életformája sugalmazott életforma. Nem saját fejük szerint irt szabályok alapján éltek.
Az evangéliumi életformát (forma vitae) EGYSZERŰ szavakkal összefoglalta, és pápai tekintély erősítette meg annak hitelességét. Újra előtérbe kerül az Egyház iránti hűsége. Ettől kezdve a Regulát idézi egy kicsit. Azt mondja, akik jöttek, hogy elfogadják: tehát nem szerzetesekről beszél, hanem azokról, akik élni akarnak, akik fel akarják venni ezt az életet (az élet befogadására jöttek). Ennek az életmódnak kiemelt sajátossága szegénység. Megelégedettek voltak azzal a kevéssel, amit megtartottak. Összefoglalja a regula 1,2 fejezetét.
Az imájuk az Egyház hivatalos imája a breviárium (rövidített-, utazáshoz szabott zsoltáros könyv), vagy a Miatyánk (azok számára, akik nem tudtak olvasni). A templomok kedvenc tartózkodási helyek voltak. Itt az egyéni imára-, a szemlélődésre utal.
Eramus ydiote et subditi omnibus. Idióták (oktalanok, ostobák) voltunk és mindenkinél kisebbek (alárendeltek) Egymást magyarázó jelzőkről van szó. Nem azt jelenti, hogy már a kezdetekkor nem lettek volna tanult emberek, akik követték Szent Ferencet. Azonban nem úgy viselkedtek, hogy abból nekik egyéni hasznuk legyen – sem anyagai, sem másfajta haszon (rang, tisztelet). A tudás a középkorban társadalmi rang volt, állás, jövedelemforrás. |
A papok tisztelete
Szent Ferenc Végrendelete
| III.
(6) Azután egyházi rendjükre való tekintettel olyan határtalan bizalmat adott nekem az Úr és ad szüntelenül papjai iránt, kik a római Szentegyház szabályai szerint élnek, hogy még ha üldöznének, akkor is csak hozzájuk menekülnék. (7) És ha akkora bölcsességgel rendelkeznék is, mint Salamon, és szegényes papokkal találkoznék a világban, akaratuk ellenére semmiképpen sem akarnék plébániájuk területén prédikálni. (8) És úgy akarom tisztelni, szeretni és becsülni őket és a többieket, mint uraimat. (9) És nem akarom észrevenni rajtuk a bűnt, mivel Isten Fiát szemlélem bennük, s ezért uraim ők. (10) És ezt azért teszem, mert Isten magasságbeli Fiából testi szemeimmel itt e földön semmi mást nem látok, mint szentséges testét és szentséges vérét; ezt pedig ők érintik kezükkel és másoknak is ők szolgáltatják ki. (11) Ezért óhajtom, hogy mindenekfölött becsüljék, tiszteljék és méltó helyen őrizzék ezeket a szentséges titkokat. (12) Ha tehát valahol Isten szent nevét és igéit tartalmazó írást illetlen helyen találok, azonnal felemelem, és másokat is kérek, hogy emeljék fel és tegyék illő helyre azokat.
(13) És kötelesek vagyunk tisztelni az összes teológusokat és azokat is, akik az isteni szent igéket hirdetik, mint akik lelket és életet árasztanak felénk[1].
|
Rátér a papok iránti tiszteletre. Ugyanúgy kezdi, mint az előbbi részeket hogy az Úr adta a papok iránti bizalmat is. Akik nem eretnekek, - akik a római Egyház szabályai szerint élnek. Egy szélső határt említ, még ha üldöznék is őt a papok, mint az eretnekeket, akkor is hozzájuk menekülne. Megdöbbentő, mély ragaszkodás, mert nincs más papság az Új-szövetségben. Nem akar olyan lenni, mint az eretnekek, akik saját bölcsességüket hirdették. Egyéniesedve, saját bölcsességüktől vezérelve magyarázták a Szentírást.
Krisztus miatt, még a bűnt sem akarja észrevenni rajtuk. Nem a személyes életszentséget nézi, hanem a szolgálatukat. Szent Ferenc tehát végrendeletileg ránk hagyja a papságnak ilyen fajta tiszteletét.
Azért tiszteli őket, mert a papok az Eucharisztia létrehozói. Az Eucharisztia miatt és az Eucharisztiáért tiszteli. Ők Isten személyes jelenlétének a megbízottjai. Itt lezárja ezt a papokról szóló részt. Megnyugszik, de hirtelen eszébe jut, a sok elhanyagolt templom, figyelmeztet mennyire fontos, hogy méltó helyen őrizzék az Oltáriszentséget. A latinban értékes helyről beszél (pretiosa) Az Eucharisztia után Isten Igéje jut eszébe. Egyedüli abban a korban, aki Isten Igéjét egyen rangba helyezi az Oltáriszentséggel. A II vatikáni zsinat óta a szentmise két fókusza: az Ige liturgiája, és az áldozati liturgia. A Szent Ferenc korabeli egyház ezt még nem így látta. Ugyanakkor kötelesek vagyunk tisztelni azokat, akik Istenről tanítanak, és akik Őt hirdetik. A középkorban nem illette vallásos tisztelet a teológusokat és igehirdetőket, szent Ferenc nagyra tartja őket. Ma is aktuális mondanivalója van ennek: tisztelnünk kell azokat, akik szellemi-, lelki erőfeszítést tesznek azért, hogy Istent jobban megismerjük. |



