Bőjte Mihály

I.

(1) Az Úr a következő módon mutatta meg nekem, Ferenc testvérnek, hogyan kezdjem el a bűnbánattartást: míg bűnökben éltem, nagyon keserű volt számomra a leprások látása.

(2) És maga az Úr vezérelt közéjük és én irgalmasságot cselekedtem velük.

(3) És amikor eltávoztam tőlük, az, ami előbb keserű volt számomra, átváltozott testem és lelkem édességére.

Utána egy kevés ideig még vártam, azután elhagytam a világot.

Úgy tekinti, hogy igazából a megtérésével kezdődött el az élete, amikor elkezdte a bűnbánattartást. Nagyon sommásan jellemzi a gyerekkorát, ifjúkorát: míg bűnökben éltem. Valószínű nem nagy bűnökről van szó, mert jó nevelésben részesült, kedves, udvarias természete volt. Azonban az Isten nélkül töltött időt elfecséreltnek tekinti, és sajnálja.

Meghatározónak és kegyelmi pillanatnak tekinti a leprásokkal való találkozást az Úr vezérelt közéjük. Irgalmasságot cselekedtem: szentírási szóhasználat (Iz. evangéliumok) . Nem könyöradománnyal akart megszabadulni a kellemetlenkedőktől, hanem irgalmasságot cselekedett velük. Részt vállalt az életükből, a sorsukból. Meghallgatta, szóba állt, segített nekik – jót tett velük.

Ebben ő maga lett megajándékozott - átváltozott. Isten élményben volt része: átváltozott testem és lelkem édességére.

Egy kevés ideig várt, hogy világossá legyen mi a tenni valója. Ez nem a bizonytalankodás ideje volt, hanem a hivatás érlelődésé. Amikor megértette, hogy mit kell tennie, cselekedett: elhagytam a világot. Kivonulás, de nem helyileg, nem fizikailag. Most már másként van jelen a világban, Isten szándéka szerint, és nem öncélúan, nem önhatalmúlag. Most találta meg csak igazán a helyét a világban. Minden megtalálás, kivonulással kezdődik. Lemond, és mást választ. Más érték rend szerint mozog.  Egészen sajátos „ferences” mozzanat, más rendekhez képest. Az alapmagatartás ugyanaz, de más a megvalósulás. Úgy vonulni ki a világból, hogy megújulva ott maradni.